Gondolta volna? Nyolcmillió magyar él balesetbiztosítási védelem nélkül

Balesetbiztosítás kötés az Eurorisk-nélMa Magyarországon az emberek mindössze 15-20 százaléka rendelkezik valamilyen balesetbiztosítási védelemmel, ami eltörpül a nyugat-európai országokban tapasztalható, akár 60-80 százalékot is elérő arányokhoz. 2021 második negyedévében 625 ezer önálló balesetbiztosítást tartottak nyilván, ezt egészítik ki az önállónál jóval kisebb fedezeteket kínáló, egyéb biztosításokhoz kapcsolódó kiegészítő balesetbiztosítási elemek, valamint a munkáltatók által megkötött csoportos biztosítások.

 

Balesetbiztosítást igen eltérő térítési limitekkel lehet kötni. A megfelelő védelem alsó határának azt tekinthetjük, ha a haláleseti és a rokkantsági térítés szintje eléri a 10 millió forintot. Ezt a fedezetet egy négytagú család esetén is elérhető már havi 5-6 ezer forintért, így a balesetbiztosításon nem érdemes spórolni – különösen akkor nem, ha az adott család nem rendelkezik komolyabb vészhelyzeti tartalékokkal.

 

Mire figyeljünk?

A térítések köre jelentősen eltérő lehet az egyes konstrukcióknál. Előfordul, hogy csupán a hagyományos értelemben vett sérülésekre fizet a biztosító, másutt például speciális sportsérülések is szerepelnek a fedezeti körben. Fontos elem a kapcsolódó kórházi térítés, és kiemelt szempont lehet az is, hogy a biztosítás keresőképtelenség esetén fizet-e egyösszegű térítést: ennek ajánlott mértéke a nettó fizetés minimum egy-másfél havi összege.

– Különösen érdemes figyelni a rokkantsági térítések százalékos arányára – mutat rá Molnár Marcell, a FBAMSZ Személybiztosítási szekciójának vezetője. – Egyes társaságok bizonyos módozatai csak magas, 40-50 százalékos mértéktől térítenek, más biztosítások esetén már akár 1-2 százalékos mértékű károsodás esetén is kaphatunk kártérítést.

 

Most különösen időszerű a biztosítás: ősszel megnő a közlekedési balesetek száma

A kedvezőtlenre forduló időjárás, a vizes, sáros útfelületek, a romló látási viszonyok, illetve a nyomasztó időjárás okozta dekoncentráció is okozhatja, hogy a biztosítói statisztikák szerint az október-novemberi időszakban az éves átlagnál 15-20 százalékkal gyakoribbak a közlekedési balesetek. Nem csupán a gépjárművek, hanem az ilyenkor még használatban tartott kerékpárok, rollerek vezetői, illetve a gyalogosok is gyakrabban szenvednek kisebb-nagyobb sérülésekkel járó baleseteket.

 

A balesetek fele ugyanakkor otthon történik

Bár a balesetekről legtöbbször a közlekedés során vagy bizonyos munkahelyeken elszenvedett sérülések jutnak a eszünkbe, a biztosítói statisztikák szerint a balesetbiztosítási térítések felét a háztartási balesetekre fizetik ki. A KSH adatai azt mutatják, hogy míg közlekedési balesetben tavaly 460-an haltak meg, addig háztartási balesetekben 1557-en vesztették életüket. A legtöbb otthoni balesetet esések, zuhanások, égési, valamint szúrós tárgyak által okozott sérülések okozzák.

 

Nem elég a kiegészítő biztosítás

Noha számos gépjármű- lakás- vagy bankkártyabiztosítás kiegészítő elemként tartalmaz balesetbiztosítást, ezek többsége csak minimális, névleges térítést nyújt, a térítési limitek meg sem közelítik a 10 millió forintos szintet. Ezért ezek megléte mellett is érdemes önálló balesetbiztosítást kötni, baleset esetén ugyanis a különféle balesetbiztosítások térítései összeadódnak.

 

Különböző élethelyzetekre

A balesetbiztosítások a legkülönfélébb élethelyzetben nyújthatnak segítséget: éppúgy lehet egy fiatal első önállóan megkötött biztosítása, mint egy baj esetére 50-100 millió forintos fedezetet kínáló konstrukció egy vállalkozó számára. De megteremtheti például a várólistát kikerülő privát műtét fedezetét is annak az idős embernek, aki baleset miatt szorul rá például egy csípőprotézis-műtétre. Egy 20 millió forintos térítés elegendő tőkét jelent egy megrokkanás esetén ahhoz, hogy a kedvezményezett 25 éven át havi nettó 100 ezer forintos járadékot élvezhessen, ami 20 százalékkal magasabb összeg, mint a tavaly kifizetett rokkantsági járadékok átlaga. A balesetbiztosítások igen rugalmasan személyre szabhatók, a számos biztosítótársaság által kínált verzió és az ezekhez választható opciók áttekintéséhez és kiválasztásához célszerű független, szakértő alkuszok segítségét igénybe venni.

 

Forrás: blikk.hu

Kérjük, tekintse meg biztosítási termékkínálatunkat:



Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.12.22
PoweredBy: SK Trend Kft